Tanácsadói képzés

Billy Graham evangélista fia, Franklin Graham, három estén keresztül hirdeti majd Isten igéjét Budapesten, a Papp László Sportarénában június 1-2-3-án. Őszintén remélük, hogy te és gyülekezeted is csatlakozni fogtok a Fesztiválhoz, amellyel minden magyar embernek lehetőséget biztosítsunk arra, hogy meghallja a mi Urunk, Jézus Krisztus evangéliumát. A jelen pillanatig mintegy húsz felekezet kétszáz gyülekezete és közössége csatlakozott a Fesztivál előkészületeihez.

Már jóval a Fesztivált megelőzően, április hónapban is szervezünk olyan alkalmakat, amelyek lelkipásztoroknak és közösségeiknek igen hasznos segítségek lesznek a felkészülésben. „Keresztény Élet és Tanúságtétel Tanfolyam” elnevezéssel egy olyan, nemzetközileg is elismert kurzust tartunk Magyarországon április 9-28 között, amelyre minden lelkipásztort és gyülekezeti tagok hívunk és várunk. A tanfolyam díjmentes, minden tananyagot ingyenesen biztosítunk. Már felkészítettük azokat a lelkipásztorokat, akik országszerte tanítani fogják ezt a tananyagot, ezen hírhez mellékeljük azon gyülekezetek listáját, ahol elsajátítható ez az ismeretanyag.

Kérünk – ha eddig még nem tetted meg – vedd fel a kapcsolatot a közeledben levő képzőközpontok valamelyikével, hogy időpontot egyeztethessetek, és a szükséges tananyagot időben beszerezhessétek!

HELYSZÍNEK LETÖLTÉSE

 
© 2011-2012 Reménység Fesztivál
Magyarország Alapítvány
Web: Arteries Studio